
Kiknek ajánljuk?
A túrát olyan felnőtteknek, gyerekeknek, fiataloknak, családoknak, baráti társaságoknak ajánljuk, akik aktív pihenésre vágynak, melynek fontos eleme a kaland, a természet közelsége, a víz, a szél, a napsütés és a tenger.
Ez a túra nagyon hasonlít a teenager vitorlázásunkhoz, azzal a különbséggel, hogy ha szeretnének, szülők is csatakozhatnak. Ez az igény már évekkel ezelőtt felmerült, és most először van rá lehetőség, hogy megtapasztald, milyen élményeket élnek át a gyerekek/fiatalok egy-egy út során. Idén csináljatok együtt egy izgalmas anya/apa-lánya/fia programot!
A hajós élet igazi csapatmunkát kíván, így a közös tevékenységek során megtapasztalhatjátok az együttműködést, egymásra figyelést és összehangolódást. Szülővel együtt 12 év alatti gyerekek is jöhetnek, szülő nélkül továbbra is 12 évnél idősebb gyerekek, fiatalok jelentkezését várjuk.
A túrára teljesen kezdők is jöhetnek, és nem feltétlenül szükséges részt venni a hajó irányításában, utasként is élvezheted a végtelen tengert, a hajó ringatását, a természet közelségét.
Persze a pihenés mellett lehetőséged lesz kapitányként is kipróbálni magad. Gyakorolhatjátok a vitorlakezelést, motorkezelést, horgonyzást, navigációt, kormányzást, útvonaltervezést.
Étkezés
A túra során teljes ellátást biztosítunk. Az indulás előtt közösen állítjuk össze a menüt, figyelembe véve az egyéni igényeket, ételallergiákat.
A helyi specialitások sem maradhatnak ki. Útközben megállunk halpiacon, ha van rá mód, halászoktól, kagylótenyésztőktől vásároljuk meg a tengeri herkentyűket.
A teljes ellátás reggelit, ebédet és vacsorát jelent, plusz napközben nasikat, illetve ásványvizet, limonádét. Mindig lesz friss gyümölcs is! A hajón nem lesz szakács, így az ételek együtt készítjük el és a konyhai teendőket is közösen végezzük.
A hajón jól felszerelt konyha található, gáztűzhely, sütő, hűtő egyéb konyhai eszközök, felszerelések.
És bármilyen meglepő a hajón még a mosogatás is tud élvezetes lenni!


Programok
Az út során lehetőséged lesz az aktív pihenésre: vitorlázás, úszás, búvárkodás, SUP, jóga.
De ha valaki csak ringatózásra, lebegésre, ringásra, lazulásra vágyik, annak sem lesz semmi akadálya.
A tengeren lenni és hajózni egy teljesen más tudatállapot! Egyrészről kilépsz a saját komfortzónádból, másrészről érzed, hogy egy sokkal természetesebb, ősibb közeg vesz körül, mint bárhol máshol.
Este a függőágyból csodálni a naplementét vagy evezni egyet a sima tengeren, majd a csillagos ég alatt a hullámokon ringatózva elaludni és reggel a madarak hangjára ébredni a napsütésben, majd egy gyors csobbanás reggeli előtt, semmihez sem fogható élmények!
Lesz nálunk jó néhány társas is, és a környezet nagyon klassz beszélgetéseket szokott inspirálni.
Útvonal
A túra Sibenikből indul, és a környező szigeteket bejárva a hat nap vitorlázás után ide is fogunk megérkezni.
Első nap megérkezés és bepakolás után kihajózunk és az éjszakát egy közeli öbölben töltjük Zlarin, Kaprije vagy Zirje szigetek körül. Ezután a csapat igényeitől, az időjárástól, széljárástól függően északnak vagy délnek vesszük az irányt. Az északi úti célok között szerepel Murter, Pasman és Vrgada szigetek, vagy délnek hajózva meglátogathatjuk Soltát, Bracot, a Kék Lagunát Drvenik szigeténél.
Az útiránytól függetlenül a második, harmadik éjszakát horgonyon töltenénk, majd a negyedik estére tervezünk egy éttermezést Murter környékén vagy Trogir környékén. Az ötödik este szintén horgonyon egy öbölben, majd hatodik nap délelőtt indulunk vissza a kikötőbe.


Hajó
A hajónk egy 46 lábas 5 kabinos gyönyörű Dufour 460 GL típusú vitorlás lesz.
Felszereltsége: dingi, 2 db SUP, autopilot, térképplotteres GPS, távcső, VHF rádió, tengeri térképek, bimini top, fürdőplatform, orrsugár kormány, cockpit zuhany, sprayhood.
A hajón jól felszerelt konyha, szalon, 5 db 2 személyes kabin és 3 db vizes blokk található. A hajó legénysége maximum 12 fő!
Részvétel és jelentkezés
A túra időpontja: 2023.08.09.-14. és 2023.08.14.-19.
A hajó indulási és érkezési helye:
Sibenik, Horvátország, Marina Kremik
A túra teljes költsége: 900 euro/fő/turnus
A teljes költség tartalmazza:
-
a hajó bérleti díját
-
5 nap vitorlázást
-
étkezést a hajón
-
5 éjszaka szállást a hajón 2 fős kabinokban
-
kikötői díjakat a bázis kikötőben
-
a hajó üzemanyag költségét
-
a kapitány díját
-
a hajó biztosítási díját
-
a hajó végtakarítási díját
-
idegenforgalmi adót
-
gumicsónakot
-
SUP-okat
-
ágyneműt
-
túravezetést,
-
közös jógát, supjógát
A fenti összeg nem tartalmazza:
-
az indulási kikötőbe való kiutazás és hazautazás költségeit, telekocsik szervezésében segítünk
-
a kikötőn belüli autók parkolási díját
-
az éttermi étkezéseket
-
alkalom és igény esetén felmerülő különböző helyi programok, helyszínek belépődíját
-
baleset, utas és poggyászbiztosítás költségeit (a biztosítások megkötése egyénileg történik)
Ha szeretnél egy saját kabint, ahol egyedül vagy, akkor ezt 50% felár ellenében kérheted!
Jelentkezéskor fizetendő: 200 euró/fő