Kiknek ajánljuk?
A túrát olyan felnőtteknek, gyerekeknek, fiataloknak, családoknak, baráti társaságoknak ajánljuk, akik aktív pihenésre vágynak, melynek fontos eleme a kaland, a természet közelsége, a víz, a szél, a napsütés és a tenger.
Ez a túra nagyon hasonlít a teenager vitorlázásunkhoz, azzal a különbséggel, hogy ha szeretnének, szülők is csatakozhatnak. Ez az igény már évekkel ezelőtt felmerült, és most először van rá lehetőség, hogy megtapasztald, milyen élményeket élnek át a gyerekek/fiatalok egy-egy út során. Idén csináljatok együtt egy izgalmas anya/apa-lánya/fia programot!
A hajós élet igazi csapatmunkát kíván, így a közös tevékenységek során megtapasztalhatjátok az együttműködést, egymásra figyelést és összehangolódást. Szülővel együtt 12 év alatti gyerekek is jöhetnek, szülő nélkül továbbra is 12 évnél idősebb gyerekek, fiatalok jelentkezését várjuk.
A túrára teljesen kezdők is jöhetnek, és nem feltétlenül szükséges részt venni a hajó irányításában, utasként is élvezheted a végtelen tengert, a hajó ringatását, a természet közelségét.
Persze a pihenés mellett lehetőséged lesz kapitányként is kipróbálni magad. Gyakorolhatjátok a vitorlakezelést, motorkezelést, horgonyzást, navigációt, kormányzást, útvonaltervezést.
Étkezés
A túra során teljes ellátást biztosítunk. Az indulás előtt közösen állítjuk össze a menüt, figyelembe véve az egyéni igényeket, ételallergiákat.
A helyi specialitások sem maradhatnak ki. Útközben megállunk halpiacon, ha van rá mód, halászoktól, kagylótenyésztőktől vásároljuk meg a tengeri herkentyűket.
A teljes ellátás reggelit, ebédet és vacsorát jelent, plusz napközben nasikat, illetve ásványvizet, limonádét. Mindig lesz friss gyümölcs is! A hajón nem lesz szakács, így az ételek együtt készítjük el és a konyhai teendőket is közösen végezzük.
A hajón jól felszerelt konyha található, gáztűzhely, sütő, hűtő egyéb konyhai eszközök, felszerelések.
És bármilyen meglepő a hajón még a mosogatás is tud élvezetes lenni!
Programok
Az út során lehetőséged lesz az aktív pihenésre: vitorlázás, úszás, búvárkodás, SUP, jóga.
De ha valaki csak ringatózásra, lebegésre, ringásra, lazulásra vágyik, annak sem lesz semmi akadálya.
A tengeren lenni és hajózni egy teljesen más tudatállapot! Egyrészről kilépsz a saját komfortzónádból, másrészről érzed, hogy egy sokkal természetesebb, ősibb közeg vesz körül, mint bárhol máshol.
Este a függőágyból csodálni a naplementét vagy evezni egyet a sima tengeren, majd a csillagos ég alatt a hullámokon ringatózva elaludni és reggel a madarak hangjára ébredni a napsütésben, majd egy gyors csobbanás reggeli előtt, semmihez sem fogható élmények!
Lesz nálunk jó néhány társas is, és a környezet nagyon klassz beszélgetéseket szokott inspirálni.
Útvonal
A túra Sibenikből indul, és a környező szigeteket bejárva a négy nap vitorlázás után ide is érkezünk vissza.
Első nap megérkezés és bepakolás után kihajózunk és az éjszakát egy közeli öbölben töltjük Pasman sziget déli csücskénél. Ezután délnek vesszük az irányt és a csapat igényeitől, az időjárástól, széljárástól függően meglátogatjuk Zlarin, Kaprije, Zirje, Vrgada, Murter szigeteket.
Az útiránytól függetlenül az éjszakákat hangulatos öblökben, horgonyon töltenénk. Egyik este, ha a társaság is erre vágyik, egy éttermezést is betervezünk. A negyedik nap jóga, fürdés, supozás után dél körül indulunk vissza a kikötőbe.
Hajó
A hajónk egy 46 lábas 5 kabinos gyönyörű Dufour 460 GL típusú vitorlás lesz.
Felszereltsége: dingi, 2-4 db SUP, autopilot, térképplotteres GPS, távcső, VHF rádió, tengeri térképek, bimini top, fürdőplatform, orrsugár kormány, cockpit zuhany, sprayhood.
A hajón jól felszerelt konyha, szalon, 5 db 2 személyes kabin és 3 db vizes blokk található. A hajó legénysége maximum 12 fő!
Részvétel és jelentkezés
A túra teljes költsége: 680 euro/fő/turnus
A túra időpontja: 2024.08. 20.-24.
A hajó indulási és érkezési helye:
Sibenik, Horvátország, Marina Zaton
A teljes költség tartalmazza:
-
a hajó bérleti díját
-
5 nap vitorlázást
-
étkezést a hajón
-
4 éjszaka szállást a hajón 2 fős kabinokban
-
kikötői díjakat
-
a hajó üzemanyag költségét
-
a kapitány díját
-
a hajó biztosítási díját
-
a hajó végtakarítási díját
-
idegenforgalmi adót
-
gumicsónakot
-
SUP-okat
-
ágyneműt
-
túravezetést,
-
közös jógát, supjógát
A fenti összeg nem tartalmazza:
-
az indulási kikötőbe való kiutazás és hazautazás költségeit, telekocsik szervezésében segítünk
-
a kikötőn belüli autók parkolási díját
-
az éttermi étkezéseket
-
alkalom és igény esetén felmerülő különböző helyi programok, helyszínek belépődíját
-
baleset, utas és poggyászbiztosítás költségeit (a biztosítások megkötése egyénileg történik)
Ha szeretnél egy saját kabint, ahol egyedül vagy, akkor ezt 50% felár ellenében kérheted!
Jelentkezéskor fizetendő: 300 euró/fő